Kezdet

 (dal)

Egy szép nyári nap a szobámban ébredtem. Utoljára. Nyöszörögve csusszantam ki a félig letúrt takaróm alól. Kómásan mentem le a nappaliba. Hallottam, hogy anyu már a TV-t nézi.
- Jó reggelt!- köszöntött mosolyogva.
- Szia!- köszöntem vissza suttogva. Hunyorogva álltam a nappali közepén a hirtelen ért fény miatt.
- A szekrény szélén találsz reggelit. –mondta. Én bólogatva mentem a kajáért, ami pirítós volt. Nagy nehezen magamba tömtem egy darabot. – Összepakoltál mindent? –kérdezte. Én ismételten bólogattam. –Mikor indultok?
Ránéztem az órára, ami 11 órát mutatott. Kikerekedtek a szemeim.
- Fél kettő!- ugrottam fel a székről. Ha most nem állok neki készülődni, akkor tuti elkések, és a nagy kapkodásban biztos, hogy itthon hagynék valamit. Elmentem lezuhanyozni és hajat mosni. Gyorsan megszárítottam, majd míg vártam, hogy bemelegedjen a hajvasaló, átnéztem a cuccaimat, immáron sokadszorra. Körül néztem a szobámban, nehogy itt felejtsek valamit. Mert ha véletlenül megesne, egy darabig biztos nem kerülne hozzám. Felvettem a már tegnap előkészített ruhadarabokat, majd neki álltam pár göndör tincset tenni a hajamba. Egy natúr smink és kész is. Leráncigáltam a lépcsőn a bőröndjeimet, majd anyu is segített lehozni a dobozokat. Nemsokára édesapám is befutott. Bepakoltunk a kocsiba, majd elindultunk a vasútállomásra. Körül nézve az állomáson láttam, hogy ők még nem érkeztek meg. Sóhajtva szálltam ki az autóból. 5 perc múlva két autó fordult be a parkolóba. Egy- egy öleléssel köszöntöttük egymást, majd mikor láttuk, hogy befutott a vonat, könnyes búcsú után felszálltunk a csomagjaink kíséretében. Elfoglaltunk egy kabint a sok holminkkal. Integettünk egy utolsót a családnak. 7 perc múlva elhagytuk a szülővárosomat, Veszprémet.

Sóhajtva döntöttem neki a fejemet az üvegnek. A vonat zakatolás miatt, néha neki koppant az ablaknak. Tegnap búcsút kellett vennem imádott testvéreimtől és az én kis ördögömtől, Ákostól. Nagy bamba szemekkel nézett rám, nem értette miért búcsúzkodom. Nem is érthette, hiszen még csak 4 éves. Semmi más nem fog oda kötni, csak a családom és az emlékek. Rájuk néztem, a két legjobb barátnőmre. Születésünk óta elválaszthatatlanok vagyunk. Fura érzések kavarognak bennem.  Nem tudom milyen lesz az új hely, az egyetem, a szüleim nélkül. Semmit sem tudok. A lakást apuék szerezték unokatesóm segítségével. Suli mellett muszáj lesz valami munkát is találnunk, hogy ki tudjuk fizetni a számlákat. Persze, apuék is segíteni fognak minket, de mégsem húzhatjuk le őket. Lehet tinédzser korunkban ezt tettük, de azóta sok minden változott.
- Lara!- szólítottak meg a barátnőim. Gondolataimból feleszmélve feléjük kaptam a fejem. –Add a jegyed!
Most vettem észre, hogy a kalauz áll az ajtóban türelmetlenül. Megcsapott vele együtt a büdös izzadság szag is. Fúj. Nyeltem kettőt, nehogy az az egy pirítós is visszakívánkozzék belőlem. Beletúrtam az oldaltáskámba, a pénztárcámért. Odaadtam a jegyemet, a kalauz szinte kitépte a kezeim közül. Kilyukasztotta, majd visszaadta a papírt.
- Kíváncsi vagyok a lakásra. –szólt hirtelen Adrienn. Már több mint egy órája utaztunk.
- Remélem valami szép helyen lesz. És nem olyan, mint amit egyszer beszéltünk, hogy a WC a folyosón lesz. –jegyezte meg Liza nevetve. Halványan elmosolyodtam, de továbbra is az ablakon bámultam kifelé. Általános iskoláskorunkban imádtunk vonatozni. Mikor elindult a vonat, már akkor mindenki felzabálta az anyukája csomagolt kajákat, rágcsákat. Akkor még nem volt ennyi gond, mint most. Régebben mindig a felnőtt életről álmodoztam, de most inkább visszamennék abba az időbe, mikor az volt a legnagyobb probléma, hogy ki a barátom s ki nem. Annyi sok szép gyerekkori emlék öntött el hirtelen. A testvéri veszekedések, a családi utazások, a csínytevések, az első szerelmek, a rossz jegyek, a barátságok, a bulik.. egy szóval MINDEN. Később megpillantottuk Budapest jellegzetes épületeit. Gyorsan összerendeztük a cuccainkat, mert nem sokkal később a vonat lefékezett. Egy aranyos bácsi segített leszedni a cuccainkat, miután megköszöntük, visszaszállt a vonatra, s az elindult. Ott álltunk a keleti pályaudvar közepén, a csomagjaink körülöttünk.
- Hát.. itt vagyunk!- mondtam sóhajtva, majd a kezembe kaptam jó pár táskát. Így tettek a lányok is. Karácsonyfaként mentünk ki az épület elé egy taxit fogni. Szerencsénkre jó pár taxi állt a pályaudvar előtt, hogy elvihesse az érkező utasokat. Bepattantunk egybe, majd Liza a sofőr kezébe nyomta a cetlit, amin az új lakhelyünknek a címe van. A belvároson keresztül mentünk, így megcsodálhattunk jó pár régi épületet is. Hirtelen lefékezett a sofőr egy szűk utcában.
- Megérkeztünk!- szólt hátra, majd kipattant a kocsiból, hogy kivehesse a cuccokat a csomagtartóból. Jó párszor kellett fordulnunk, hogy mindent fel tudjunk cipelni. Adri kinyitotta a bejárati ajtót. Mindenkiben volt egy kis izgalom, hiszen ez az első lakásunk. Belépve egy kis előszoba volt, jobbra a folyosó végén a fürdőszoba, mellette két szoba, a konyha, majd ismét két szoba végül egy kis nappali. No meg volt egy erkélyünk is. Szerencsénk volt, hogy ennyi szoba állt rendelkezésünkre. Egyből lestoppoltam a fürdő mellettit. Behúztam a bőröndjeimet, de mikor megláttam milyen, a szám tátva maradt. Rikító zöld és kék falak voltak, újra parkettázva. Volt egy szekrénysor és a régi TV-m. Azt mondta apu, hogy ágyat, íróasztalt nekem kell majd venni. Fekvőhelyem jelenleg egy matrac volt a szoba közepén. Megnéztem a lányok szobáját is, nekik csak annyiban különbözött, hogy Adri szobája pink, Liza szobája pedig lila színű volt. Teljesen jól, és szépen volt felszerelve a lakás, gondolom apuék jóvoltából. Elkezdtem kipakolni a ruháimat a szekrénybe. Mikor végeztem, úgy döntöttem keresek egy kisboltot, és bevásárolok.
- Elmegyek, keresek egy éjjel-nappalit. Nektek kell valami?- nyitottam be hozzájuk.
- Elkísérlek!- pattant föl Adri. Nem is kellett sokat keresgélnünk, hiszen a sarkon találtunk is egyet. Bevásároltunk mindent. Vettünk piát is, úgy gondoltuk iszogatunk kicsit, annak örömére, hogy felköltöztünk. Otthon csináltunk szendvicseket, majd a piákkal együtt kiültünk a teraszra. Hihetetlenül szép kilátás volt a városra nézve. A meleg nyári szellő játszadozott a hajunkkal.
- Holnap mi a program?- kérdezte Liza.
- Mindenféleképpen ágyat kell vennünk. –feleltem.
- És ha már ott járunk, beszerezhetnénk több dolgot is. –szólt közbe Adri. Egyetértően bólogattunk.
- Kajával is fel kell tankolnunk. Hosszú napunk lesz. –összegeztem hátra döntött fejjel. Még beszélgettünk, majd sötétedés után elmentünk lefeküdni, a „kényelmes” matracainkra. Reggel nagy robajjal Liza tört be az ajtómon.
- KELJ FEEEL! HASADRA SÜT A NAAP!- ordibálta, miközben a redőnyömet húzta fel, majd felettem pampogott.
- Hagyjál már. –nyöszörögtem szemeimet összeszorítva. Elkezdett rázogatni, mire én odacsaptam.
- Kelj már fel. El kell mennünk, vásárolni. Hosszú napunk lesz, holnap esküszöm, addig aludhatsz, ameddig akarsz. –folytatta.
- De utállak!- morogtam szememet dörzsölve. Láttam az önelégült arcát, ezért kicsit meglöktem. Miután kiment, felöltöztem és rendbe szedtem magam. –Itt vagyok, mehetünk. –léptem be a konyhába.
- Véégre. –állt fel Adri. –Üdv köreinkben!- mosolygott. Elindultunk megvenni a bútorokat. Érdekes egy nap áll előttünk, az is biztos..