A találkozás

 (dal)
Már három hete, hogy felköltöztünk. Sikeresen berendezkedtünk, beilleszkedtünk. Ma lesz a beiratkozás az egyetemre. Lizával korán kelve rohantunk, hogy le ne csússzunk róla. Ő a fotográfia szakra jelentkezett, én pedig a divat- és textiltervezőre. Eligazítottak minket, adtak egy halom papírt, majd indulhattunk is haza. De előtte bementünk Adrihoz a munkahelyére. Azt elfelejtettem említeni, hogy ő kozmetikus/sminkesnek tanult, és talált is munkát itt Pesten. Én pedig pincérnőként fogok dolgozni jövő héttől egy hangulatos kis helyen, Liza pedig még nem talált munkát. Otthon elrendeztünk mindent a holnapi napra, majd este megnéztünk egy filmet. Másnap szinte futottunk, hogy ne késsünk el az óráról. Hát igen, ilyen a mi formánk. Mindennap így telt, egészen addig a napig, mikor benyögték, hogy egy gyaksza helyet kell kijelölnünk. A helyszíneket megadták, nekünk kellett választani. Nagyon örültem, hiszen egyik helyet sem ismertem, így találomra ráböktem egyre. Még aznap el kellett menni, leadni a jelentkezésünket, no meg aláírni papírokat. Lizának volt még egy órája, így én egyedül mentem el. Egy kicsit izgultam, nem nagyon tudtam, hogy mi fog rám várni. Volt egy kis várakozó, ahogy beléptünk a bejárati ajtón. Ott négy lány üldögélt, volt, aki a telefonját bújta, újságot olvasott, vagy zenét hallgatott. Leültem egy székre megvárni, míg valaki kijön. Egy világosbarna hajú férfi kukucskált ki az ajtón.

- Te is a castingra vársz?- kérdezte tőlem kedvesen.
- Nem. Az egyetemen egy ügynökséget kellett kijelölnöm..- kezdtem, de közbe vágott:
- Ja, igen tudom, értesítettek, hogy jönni fogsz. –mosolygott. –Gyere csak be!- invitált be az irodába. Általános iroda volt, egy íróasztal rajta egy modern számítógép, előtte két fotel, a szobában még könyvespolc, virágok helyezkedtek el. De volt egy ajtó is, ami gondolom újabb irodarészleghez vezetett. Az egyik fotelben egy fiú ült, nekem háttal, de mikor hallotta az ajtó nyikorgását felénk fordult érdeklődve, de mikor meglátott meglepődött. – Szóval Ő itt Éder Krisztián, de biztosan ismered. – mutatott a srácra mosolyogva. Most hogy mondta tényleg. Nem nagyon voltam képben a magyar sztárokkal, sokkal jobban inkább a külföldieket követtem nyomon. – Én pedig Kardi Csaba vagyok.–nyújtotta a kezét, majd SP is ugyanezt tette.
- Én Venczel Lara vagyok. –mutatkoztam be.
- Nos, akkor nálunk leszel gyakorlaton. Ezeket kell kitöltened és aláírnod. –tolt az orrom alá három papírt. Odafirkantottam a születési nevemet, a születési időmet, helyemet, az édesanyám nevét, végül egy dedikálás és voálá. A szerződés megkötve. – Rendben. – nézegette hümmögve a papírokat, nehogy véletlenül valami hibás legyen. – Jövő héten hívni fogunk, hogy mikorra gyere be. –mosolygott rám.
- Nem akarsz te is a castingra jelentkezni? –kérdezte kaján vigyorral ki más, mint Éder Krisztián.
- Kihagyom, kösz. –vágtam oda flegmán. – Akkor majd várom a hívásukat, viszlát! –egy gyors intés után ki is léptem az irodából. Igazából magam sem tudom miért voltam flegma, csupán csak annyit tudok, zavart SP jelenléte. Ha mákom lesz, adja Isten, akkor a gyakorlatokon nem Ő lesz a fotós. Bosszankodva léptem be a lakásba. Ha mérges vagyok, akkor a zenét bömböltetem. Most is így volt. Mivel semmi dolgom nem volt, így úgy gondoltam táncolok egy kicsit. Nagyon hiányzott a tánc. Háromnegyed óra múlva, már teljesen nyugodt voltam, így lejjebb vettem a hangerőt. Csodálom, hogy a szomszédok nem jöttek át reklamálni. Épp egy divatlapot bújtam, mikor Liza tört be az ajtómon.
- Kész. Nem bírom. Feladom. –huppant bele a kék babzsák fotelembe.
- Mi az? Mi a baj?- néztem föl egy pillanatra, majd továbbra is az őszi színeket szuggeráltam.
- Nekem is ki kellett ugye jelölnöm egy helyet, ahol gyakszán leszek. Na, az a hely szar. De most már nem tudom visszavonni. Gyökér társaság. Pfuj. Minden bajom van. –fetrengett, épphogy le nem esett a fotelről.
- Csak kibírod. Hidd el, nekem sem lesz egy leányálom. Bementem, kivel találkoztam össze? Na? Úgy sem fogod kitalálni. –raktam le az újságot az éjjeli szekrényemre.
- Hát, mivel Pesten vagyunk, és nincs itt semmi ismerősünk, ezért nem tudom. Kivel?- kérdezte érdeklődve, miközben feljebb csúszott.
- Éder Krisztián, azaz SP. –mondtam el neki, az Ő álla meg a padlót verdeste.
- Nem mondod komolyan? –nevetett. – Ez vicces.
- Nagyon. –mondtam unottan. –Még poénkodott is, hogy nem akarok én is jelentkezni a castingra?- utánoztam Krisztiánt. Na, itt nála nem kellett több, szakadt a röhögéstől. De mikor meglátta a fejemet, egyből abbahagyta.
- Most miért? Szerintem tényleg elmehetnél modellnek. –nézett rám ártatlan szemekkel.
- Na persze. –mondtam cinikusan.
- Haliii. Ma egy mozi? – nyitott be mosolyogva az ajtón Adri. Támogattuk az ötletet, így miután elkészültünk leléptünk mozizni. Persze, Adrinak is el kellett mesélnem mi volt ma. Szerencsémre, Ő másképp reagált, mint Liza.
- Ugye ezt most nem mondod komolyan, hogy egy premierre rángattál el minket?- kérdeztem megszeppenve Adrit a sok ember láttán.
- De. Már nagyon régóta várom ezt a filmet, muszáj megnéznünk! –nyafogta a nagy barna őzike szemeivel. Valami vígjáték volt, így végül beültünk. Adri már előre gondolkodott, már régen megrendelte a jegyeket, bízott benne hogy elmegyünk vele.
- No lám, kit látnak szemeim. –bökött oldalba Liza. Hülyén néztem rá, mire Ő az állával előre bökött.
- Most mit kell nézni? Csomó ismeretlen ember van. Nem tudom, kiről beszélsz. –néztem rá értetlenül.
- Keress jobban. A modell karriered elindítója van ott. –mondta nevetve.
- Hogy mi van?! Liza ez egyáltalán nem vicces.. – nyűgösködtem. Nevetve maga elé rakta a kezét, de aztán tényleg abbahagyta. Jó, mit is vártam egy premieren, Budapesten, hogy nem fognak részt venni sztárok, köztük Ő is. Nem nagyon tudott érdekelni, hogy ott van, hiszen úgy sem szúr ki több ezer ember közül.  Épp Liza ecsetelte, hogy van egy helyes fiú, akivel találkozott az egyetemen, amikor már csak azt vettem észre, hogy a hideg cola a felsőmön landol. Adri colája volt az. Szája elé tette a kezét sajnálatában.
- Bocsi. Bocsi. Nem én voltam. –mentegetőzött.
- Nem Ő volt, hanem én. Én löktem meg Őt, nagyon sajnálom, nem tehetek róla, de nem fértem el…- hallottam meg egy férfias hangot. Egészen eddig a fehér blúzomon levő foltot bámultam. Felkaptam a fejem dühösen, épp ki akartam osztani, amikor nagy meglepődöttségemre Krisztián állt előttem. – Te?! Hogy is hívnak..? Laura..? – tippelgetett.
- Lara. –válaszoltam dühösen. – Legalább szólhattál volna neki, hogy légy szíves menj félre vagy valami. És nem fellökni. Akkor most nem ment volna tönkre az ingem. – tajtékoztam a dühtől.
- Mondtam, hogy bocs, nem? Amúgy is ki tudod tisztíttatni. –válaszolta félvállról. Nálam itt betelt a pohár. Nem érdekelt, hogy Ő Magyarország kis pop mitugrásza, akkor sem bánhat így velem. Főképp az nem érdekelt, hogy ezrek előtt osztom ki.
- Ide figyelj. Attól függően, hogy te vagy SP mit tudom én milyen Krisztián, attól függően nem kell így bunkóznod. Se velem, se mással. Ugyan olyan jelentéktelen kis senki vagy, mint bármelyikünk.  – osztottam meg vele a véleményemet, és hogy még hitelesebb legyen az egész, no meg átérezze, amit én, ráborítottam a poharam tartalmát. A lányok még dermedtebben álltak mellettem.
- Ezt mégis mi a jó büdös életnek kellett? – törölgette az arcát. Felkuncogtam a colás arca láttán.
- Na, milyen érzés? – kuncogtam. Édes a bosszú. De még milyen édes..
- Komolyan mondom te nem vagy normális. – nézett rám dühösen, majd csapot-papot otthagyva, elviharzott. Többen megbámultak minket, de nem érdekelt.
- Na, jó, ez azért durva volt. – nyögte Liza.
- Megérdemelte. –feleltem büszkén. Adri odaadta a kardigánját, amit fel is vettem. A film végén hazamentünk, de megbeszéltük, hogy holnap elmegyünk egy csajos napot tartani.