..ne hagyj el..

 (zene)

Egész éjjel csak forgolódtam, volt, hogy egy pillanatra elszundítottam, de máris felriadtam, mert még mindig a történtek hatása alatt voltam.
- LARA! LARA KELJ FEL!- rázogatott Krisztián kétségbeesett tekintettel.
- Mi, mi az?- ültem fel hirtelen. Krisztián nagyot fújt, mikor látta, hogy felkeltem.
- Rémálmod volt. –nézett rám lehangoltan. Már emlékszem. Átéltem újra és újra.. – Készülődj, bemegyünk a rendőrségre, hogy minél hamarabb túl legyünk rajta. –próbált mosolyogni, miközben kikelt az ágyból. Megragadtam a karját, majd visszahúztam.
- Nagyon szépen köszönöm, amit értem tettél.. nem is tudom, mi lenne most velem, ha nem jöttél volna. Valószínűleg még mindig ott feküdnék meztelenül, sokkos állapotban.. vagy akár holtan. –motyogtam lesütött szemekkel. Ujjával felemelte a fejemet, hogy egy vonalban lehessenek.
- Meg ne merd köszönni még egyszer. –szólt rám. –Engem inkább a bűntudat marcangol, hogy miért nem mentem oda előbb… - suttogta.
-  Krisztián!- kiáltottam rá. –Ezen egyáltalán ne agyalj, inkább gondolj arra, hogy megmentettél. – fogtam közre kezeimmel az arcát, ami nyugtalanságot tükrözött. Adtam egy puszit a szájára, majd rá mosolyogtam. Megpróbált Ő is egy mosolyt ereszteni, majd neki álltunk készülődni. Reggeli után elmentünk a rendőrségre, ahogy a tegnapi fakabátos kérte. Kihallgattak mindkettőnket, megadták a tárgyalás időpontját. Mindezekért mindössze 2 és fél órán keresztül dekkoltunk a rendőrökkel egy légtérben. Örültem neki. Járhatunk tárgyalásokra. Csak azért imádkoztam, hogy ezzel Krisztián ne kerüljön címlapokra. Nem hiányzik egyikünknek se a felhajtás.
- Fogadnunk kéne egy ügyvédet, nem gondolod?!- kérdezte Krisztián a kocsi ablakának támaszkodva. A szokásos pesti dugóban ültünk full kussban. Én csak helyeslően bólogattam, azt akartam bárcsak ne történt volna meg minden, vagy már vége lenne ennek az ügynek. Vagy esetleg ne jöttem volna föl Pestre a többiekkel. Ahogy ezekre gondoltam, egyre zaklatottabb lettem. Szinte megfulladtam az autóban. Feltéptem a kocsi ajtót és elkezdtem futni. Meg akartam szabadulni. Hogy mitől? A gondoktól. A gondok csak jöttek és jöttek. Krisztián utánam ordibált, mint egy őrült, teljesen kétségbeesett, azt hitte, elütnek az autók. De én csak futottam a nagyvilágba. Hirtelen ötlet volt! Végig futottam a fél városon, ahhoz az emberhez, aki ebben a pillanatban meg tud nyugtatni. Tomihoz. Felrohantam a lépcsőn, majd esze-veszett dörömbölésbe kezdtem a bejárati ajtón. Ha nem húzom el a kezem, akkor egy szép monoklit varázsolok Tomika arcára.
- Mi van má’? –morogta csukott szemekkel, kócos hajjal. Valószínűleg én kelthettem fel. Nem érdekelt, hogy azt se tudja, ki vagyok, de a nyakába borultam sírva. Próbálta felfogni kit is ölelget, netalántán egy rajongót.
– Lara?! –fogta föl meglepődve. A lábával belökte az ajtót, majd a kanapéhoz kísért. Hozott nekem egy 100-as zsepit és egy pohár vizet. Hálás vagyok neki. Ha baj van, rá számíthatok. Ez fordítva is igaz. Mikor látta, hogy nagyjából megnyugodtam, óvatosan rákérdezett a problémám lényegére:
- Na mi baj Larus? –ölelt magához, s kezdett el ringatni.
- Hallottál a tegnapi esetről?- kérdeztem halkan, meggyötörten. Hümmögött egyet, így folytattam. – Besokalltam, érted? Belefáradtam Tomi. –sóhajtottam. – Elegem van.
- Fel kellett volna már régen jelentened!
- Én az egész helyzetre gondolok, Tomi. Amióta Pesten vagyok, azóta csak baj van. Otthon, Veszprémben nyugodt életem volt. Maximum annyi volt a gondom, hogy nem volt pénzem, nem tudtam vásárolni, menni, vagy, hogy valaki összeveszett velem. De itt?! Itt minden van. Amit sajnos nem bírok elviselni.. – ráztam a fejem.
- Ugye, most nem arra célzol, hogy itt akarod hagyni Pestet? Krisztiánt? Az álmaidat? Engem? A barátnőidet? – sorolta az ellenérveket.
- De, megfordult a fejemben. –sóhajtottam, miközben a pohár vizet forgattam a kezeim között.
- Eszedbe se jusson! Én nem abba a lányba szerettem bele, aki csak úgy feladja. – hallottam meg Krisztián hangját a bejárati ajtó felől. Odakaptam a fejem, miközben Ő továbbra is közeledett felém lassú léptekkel. Eszméletlenül jól nézett ki. A szívem.. mintha abban a pillanatban kiugrani készült volna, olyan hevesen vert. De Ő csak folytatta a monológját:  - Abba a lányba szerettem bele, halálosan is, aki sosem adja fel, élet vidám, mindig tudja, hogy mit tesz, őszinte. Még sorolhatnám a tulajdonságaidat. Légy szíves, ne tegyél tönkre. Miattad kelek fel, nap, mint nap, mert tudom, hogy most már vagy nekem. Ne hagyj itt. Azt szeretném, ha te lennél a gyermekeim anyja, te legyél az, aki elsőként megdicsér, ha valami díjat kapok. Aki támogat. Szeretlek Lara, érted?! – a végére már előttem térdelt, és a kezeimet szorongatta. A kék szemei jelen pillanatban kétségbeesett volt. Én is kétségbe voltam esve, az életemet tekintve.
- Nem tudom, mit kezdjek az életemmel érted? Elegem lett. – suttogtam az összekulcsolt kezeinket bámulva.
- Azért vagyok, hogy segítsek. Segítünk egymásnak. A barátaid is segítenek. Csak fogadd el. Most az egyszer ne legyél makacs, tedd félre a büszkeségedet és fogadd el a segítséget. Nem szégyen, ha elfogadod, nem azt jelenti, hogy elbuktál. Akkor fogsz elbukni, ha bezárkózol és magad próbálod megoldani.
- Rendben. –mosolyogtam halványan. Az Ő arcán egy megkönnyebbült mosoly suhant át, majd csak azt vettem észre, hogy az ajkai az enyémen pihennek.

                                                                               *****


   (zene2)

 Hétfő reggel volt. Utáltam a hétfő reggeleket. Szokásosan kicsoszogtam a konyhába kávét főzni, míg az elkészül, én addig lebattyogtam a földszintre megnézni a postaládát.
- Számla, számla, számla, levél, de nem nekem, számla, levél, még mindig nem nekem, számla. Ez mi? –esett ki a kezemből a többi papír, mikor a kezembe akadt egy újság, a címlapján én és Krisztián.

               „ A tini sztár balhéba keveredett?!
Minap egy olvasónk lencsevégre kapta az ifjú tini sztárt, SP-t, azaz Éder Krisztiánt (24) és barátnőjét, Venczel Larát (20), amint a budapesti rendőrségről igyekezett kifelé. De ez nem egy alkalommal történt már meg. Olvasónk leírta, hogy két-háromnaponta látogatják a rendőrséget, de hogy miért, azt senki sem tudja. Vajon mibe keveredhettek a fiatalok?! Persze, a szerencsés olvasónk megkapja a jutalmát..”

Azonnal a fürdőköpenyem zsebébe nyúltam, a telefonomért, hogy felhívhassam Krisztiánt. Első csörgésre fel is vette, nagy szerencsémre, hogy nem hússzor kellett hívnom, míg Őnagysága fel nem kel:
- Láttam. Beszéltem is már Orsival. Interjút kell adnunk. –szólt bele, mielőtt a kérdésözönömmel letámadtam volna.
- Mikor?- kérdeztem sóhajtva.
- Ha lehet, még ma. Tisztázni kell mielőbb, míg azt nem találják ki, hogy egy sorozatgyilkos vagyok, és most próbálom lefizetni a rendőrséget az ártatlanságomért. Elmegyek érted, jó? 10 perc és nálatok vagyok, remélhetőleg. –ezzel le is tette. Jó hosszú beszélgetés volt, no meg jó sokat beszéltem. Szerintem inkább magába lebeszélte a dolgokat, és azt sem tudta, hogy vonalban vagyok. Na, mindegy. Felsiettem a lakásba, ledobtam a leveleket a konyha asztalra, majd elmentem fürdeni. A villámfürdés után kerestem valami elfogadható hétköznapi összeállítást, majd végleg elkészültem. Mákom volt, hogy Liza aludt még, mert lenyúltam az egyik cipőjét. Mondjuk, úgy sem haragudna meg túlzottan, csak az elején prédikálna egy sort, én hagynám, had mondja, aztán lenyugszik és teljesen más témáról kezd el beszélni. Gyors megittam a lefőzött kávémat, és pont akkor csörgött a telefonom, amikor beraktam a mosogatóba a bögrémet. Krisztián volt az, miszerint megérkezett. 5 perc késés. Ez nála rekord. Azt hiszem, ha ilyen gyors volt, akkor ideges. Nagy sóhajjal készültem fel a legrosszabbra. Letrappoltam a lépcsőházba, majd kinyitottam a kaput. Ő ott volt mellette, a falnak támaszkodva várt engem. Maga elé meredt, nagyon elgondolkozhatott valamin, hiszen csak akkor eszmélt fel, amikor elé álltam és próbáltam magamra vonni a figyelmét különféle hadonászásokkal.
- Minden rendben?- kérdeztem összehúzott szemöldökkel. Hogy is mondjam.. nagyon szarul nézett ki. A szeme alatt hatalmas karikák, a szemei pirosak, a keze remegett. – Krisztián jól érzed magad? –kérdeztem immáron aggódva, mikor csak bámult rám. –Krisztián, Krisztián válaszolj!- rángattam a vállát. Nem szólt semmit. Itt elég is volt, megpróbáltam felhurcolni hozzánk. Nagy nehezen sikerült is. Bevittem a szobámba és az ágyamra ültettem. –Krisztián, válaszolj, kérlek arra, amit most kérdezni fogok. – guggoltam le elé, és mélyen a szemébe néztem. Csak ürességet láttam bennük. Nem láttam benne azt a tüzet, azt a játékosságot, ami mindig is ott rejlett.  Megijesztett. – Mennyit aludtál az éjjel? És mikor ettél utoljára? –tettem fel a kérdéseimet. Ő elkezdett hápogni, mint aki nem találja a szavakat. Várakozóan néztem rá.
- 2 órát. És akkor, amikor együtt ettünk.. tegnap. –válaszolt nagy nehezen. Én nagyon megijedtem.
- Oké. –vettem egy mély levegőt. – Most szépen te itt maradsz, csinálok neked valami ennivalót, felhívom Orsit, és aludni fogsz. Értetted? – néztem rá ellentmondást nem tűrően.  Ő csak halványan bólintott, majd elnyúlt a franciaágyamon. Kivettem a zsebéből az Iphone-ját, és tárcsázni kezdtem Orsit.
- Mondjad Kölyök, mit szeretnél?!- vette fel a telefont, Orsi mit sem sejtően.
- Szia, Orsi, Lara vagyok, nem Krisztián. Azért.. azért hívlak Krisztián telefonjáról, mert rosszul van.
- Rosszul? Mi baja? Hol vagytok most? –kérdezte megijedve.
- Azt mondta, hogy két órát aludt az éjjel, és tegnap délután evett utoljára. Nálunk vagyunk. Egészen idáig vezetett. Nagyon meg ijedtem, amikor láttam, hogy is néz ki.. na meg amikor nem válaszolt, csak bámult rám.. –mondtam halkan a végét.
- Kimerült.. megint. –mondta sóhajtva. –Figyelj, etesd meg, ne engedd sehova jó? Nem akarom, hogy balesetet szenvedjen. Az interjút meg.. nem tudom. Meg kellene csinálni, ha már összehoztam.
- Mikor lenne?
- Délután.. három óra fele.
- Megcsinálhatjuk nálunk is. Nem akarom, hogy Krisztián vezessen. Csak akkor megtennéd, hogy felhívod őket és elmondod, hogy hova jöjjenek?
- Persze.. és.. köszönöm Lara! Tényleg. Nem gondoltam volna, hogy ezt mondom. Az elején bevallom, nem nagyon akartam, hogy összejöjjetek Kölyökkel, de most már örülök, hogy téged talált meg. – jól esett hallani, hogy Ő mondta ezt. Hiszen Orsi nagyon jó barátja Krisztiánnak. – Szóval, akkor három órakor ott lesznek, velem együtt. Szia, Lara. –bontotta a vonalat. Sóhajtva neki álltam valamit összeütni Krisztiánnak. Már nem reggelit készítettem, hanem ebédet, hiszen dél fele járt az idő. Gyorsan kisütöttem néhány fagyasztott sajttal töltött pulykamellet, főztem hozzá rizst és voálá. 20 perc alatt kész is lett. Szedtem ki egy tányérra neki, majd a telefonjával együtt visszamentem a szobába. Letettem az éjjeliszekrényemre azokat, amik a kezembe voltak, majd elkezdtem kicsit összepakolni a szobámban. Szerencse, hogy ma nem volt semmi program. Egész nap pihenhettem. Ja, pihenhettem.
Mikor mindent elpakoltam, és úgy gondoltam, hogy még nem teljesen hűlt ki a kaja, elkezdtem keltegetni Krisztiánt. Véreres szemekkel ült fel, az ölébe adtam a tányért, majd leültem szembe vele és néztem, milyen jóízűen lapátolja magába az ennivalót.
- Miért csináltad ezt magaddal Krisztián? Miért gürized magad halálra? –kérdeztem halkan.
- Valamiből meg kell élni. –válaszolta vállat vonogatva.
- De nem így. –mondtam fej rázva. – Nem lesz ez így jó. –néztem rá.
- Had döntsem el én, hogy mi a jó nekem, rendben? –vágta a fejemhez.
- Rendben. Tudod mit?! Ha egy órája te döntöttél volna, akkor valószínűleg mindketten egy fára felcsavarodva várnánk a halált, mert annyira ki vagy merülve. Ha te döntesz arról, hogy folytatod ezt az életmódot, hogy alig eszel, alszol, bele is halhatsz. Remélem, tudsz róla. – viharoztam ki a szobámból, egyenesen a teraszra. Elegem van abból, hogy mindig csak a saját feje után megy. Egyszer ez lesz a veszte. Sok minden pörgött le az agyamba, miközben a budapesti tájat bámultam. Csak azt vettem észre, hogy egy kéz simít végig a vállamon. Megborzongtam.
- Ne haragudj rám, kérlek. Csak tudod.. nekem ez a pörgés az életem. Szeretem ezt csinálni, néha kimerültségig. Ez már nem az első eset. – ült le elém.
- Figyelj, tudom, hogy szereted ezt csinálni. És azt is, hogy ez nem az első eset. De kitudja, hogy a következő kimerültség milyen súlyos következménnyel fog járni?!
- Igen, igazad van. –sóhajtotta. Odacsúsztam pontosan elé, majd odabújtam hozzá.
- Szeretlek, és csak féltelek. – csókoltam meg.
- Én is szeretlek téged. –mosolygott rám, amitől a szívinfarktus kerülgetett.
- Csak hogy tudd, egy órán belül itt vannak, hogy interjút csináljanak. Szóóóóóval.. szerintem szedd össze magad. – szóltam neki, még mindig a kerti bútoron ülve.
- Most arra célzol, hogy szarul nézek ki?- kérdezte nevetve.
- Ne haragudj, drágám, de igen. –bólogattam nevetve.
- Szépeset vagy. – kelt fel mellőlem még mindig nevetve, és homlokon puszilt, majd bement a lakásba, gondolom én összekészülődni. Tíz perc múlva én is utána mentem, hogy rendbe szedjem magam. A laptopom előtt ültünk Krisztiánnal, amikor csengettek. Gyorsan kifutottam, mielőtt valamelyik kómás lány nyitotta volna ki az ajtót. Az ajtó előtt Orsi állt, mögötte pedig a stáb.
- Jó napot, szia. –köszöntöttem mindenkit egy mosollyal. Beljebb tereltem őket, egészen pontosan a szobámig. Krisztián is köszöntötte őket, volt, akit egy puszival, vagy pacsival. Összeszerelték a kamerákat, majd kezdetét vette a villáminterjú. Krisztián leült a nővel szemben, Ő pedig egyből faggatni kezdte.
- Nos.. kezdjünk is bele. Sokan pletykálják mostanság, hogy bajba kerültél, hiszen elég gyakran látogatod a barátnőddel a rendőrséget. Igaz ez? –tette fel az első kérdést.
- Nem kerültem bajba, ezt itt az elején le szeretném szögezni.
- Akkor még is miért?
- Mindössze, volt egy kis gond. Egy srác, régóta zaklatta a barátnőmet, feljelentést tettünk. Ennyi.
- Értem. Hát.. akkor ..más téma. Mikor érkezik az új klip, esetleg album?
- Tervben van, már a részleteket beszéljük meg, hogy mi, mikor és hol. Az album pedig valószínűleg évvégére fog debütálni. –mondta mosolyogva Krisztián.
- És azt lehet tudni, hogy melyik dal lesz a befutó? –kíváncsiskodott.
- Én tudom, de más nem. –nevetett. –Meglepetés lesz. –mosolyogta.
- Rendben, értjük. Köszönöm szépen, hogy időt szakítottál ránk. További szép napot!
- Én köszönöm. –mosolygott. 
  Az interjú után a stábtagok végre elmentek. Orsi kiosztotta Krisztiánt, velem az élen, Ő csak csöndesen ült, és várta a végét. Miután az bekövetkezett, Orsi is lelépett én pedig Krisztiánt elparancsoltam fürdeni, majd aludni.  Én is ezt tettem utána. Egy jó éjt puszi után, együtt merültünk el az álomvilágba.