Az újságcikk

           (dal)

Hátra fordulva, Krisztián kérdő tekintetébe ütköztem. A meglepődöttségtől megszólalni nem bírtam, így csak egy bólintásra, és egy hálás mosolyra telt. Az autója felé bökött a fejével, apró mosollyal az arcán. Kiriasztózta azt, majd beszálltunk.
- Merre laksz? –kérdezte, miközben beindította az autót. Elmondtam neki a címet, és elindultunk. Egész úton nem szóltunk egymáshoz, csak a rádió szólt. Nem tudtam mit mondhatnék, hiszen nem rég még leöntöttem kólával. – Ümm.. mesélj magadról!- szólalt meg egy idő után.
- Hirtelen puszi pajtások lettünk? Vagy csak szimplán jó napod van? –fordultam felé. Megforgatta szemeit, majd nagyot sóhajtva kinézett az ablakon. Épp egy kisebb dugóba keveredtünk. Láttam rajta, hogy tényleg érdekli az életem és nem unalomból kérdezett rá. Persze a legtitkosabb dolgaimat nem neki fogom elmondani, de néhány dolgot azért megosztok vele, had örüljön a kis lelke. – Veszprémi lány vagyok, 19 éves. Van egy nővérem és egy bátyám. Nővéremnek van egy kisfia, Ákos, az én keresztfiam. Két legjobb barátnőm van, akik itt laknak velem Pesten. MOME egyetemre járok, divat és textil tervezőre. Mit szeretnél még tudni?- néztem rá kérdőn.
- Oda jársz egyetemre, ahova én járok?-kérdezte meglepődötten.
- Ezt nekem honnan kellene tudnom, te hova jársz? –kérdeztem vissza felhúzott szemöldökkel. Erre nem mondott inkább semmit. Megindult a kocsi sor, ezért kicsit megböktem Krisztiánt. Értetlenül nézett rám, mire én kimutattam a szélvédőn, erre Ő rátaposott a gázra. Ha pár méterrel is, de előrébb voltunk. - Most akkor te mesélj magadról. Nem sok mindent tudok rólad. Csak annyit hogy fotós vagy, és a színpadon ugrabugrálsz a kiscsajok örömére. –mosolyogtam.
- Ez nem csak ugrabugrálásról szól, tudod?- nézett rám komolyan, mire nekem röhöghetnékem támadt. Magamban elfojtottam, de a biztonság kedvéért elkaptam róla tekintetemet. – Soproni kölyök vagyok, 23 éves. Ugyanazon az egyetemen tanulok, ahol te, csak én a fotográfia szakon. Van egy öcsém és egy húgom. Kiskorom óta zongorázom, a zene az életem. Dalszövegeket írok, nem csak magamnak, hanem más embereknek is…
Ahogy ott mesélt nekem a zenéről, az ő zenéjéről, teljesen más képet láttam magam előtt róla, mint amit az egész ország hisz. Mindenki azt mondja, eladta magát a médiának, egy buzi és még sorolhatnám, de ez nem így van. Élvezi, amit csinál, a fotós énjével együtt.  -.. Na, megváltozott rólam a véleményed?- kérdezte vigyorogva.
- Eddig sem volt olyan véleményem rólad, mint a magyar ember 40%-ának. Sosem buziztalak le, nem szóltam le a zenéd. – világosítottam fel. A dugóból kikerülve, Krisztián vad vezetési technikájának köszönhetően, hamar haza is értem. – Köszönöm a fuvart, Krisztián. – mosolyogtam rá. Sohasem hittem volna, de hálás voltam és rámosolyogtam SP-re. Arra a srácra, akit 2 hete még megöltem volna. Sóhajtva léptem be a lakás ajtaján. A kulcsot a szekrényre dobtam, majd becsoszogtam a nappaliba. Levágódtam a kanapéra Adri mellé.
- Hogy- hogy ilyen későn jöttél?- kérdezte. Elmeséltem nekik a mai napomat. Szó szerint meghűlve bámultak rám.
– EZ MOST KOMOLY? –kérdezte egy kicsit kiakadva Liza. Én bólogatva kapcsolgattam a tévét, a lábamat pedig felpakoltam a dohányzóasztalra. Liza továbbra is meglepődötten nézett rám.
- Látod..soha ne mondd, hogy soha! –vigyorgott Adri.

***

Másnap mondhatni könnyű napom volt. A délutánt eltekintve. Nagy nyüzsgés volt a kávézóban, minden második percben újabb vendégek érkeztek. Sosem akartak elfogyni, csak jöttek, jöttek és jöttek.
- HALIIIII! –csörtetett oda ordibálva a pulthoz Liza vigyorogva. A szívbajt hozta rám, pont a napi bevételt számoltam.
- Normális vagy, mond? –kérdeztem a mellkasomra téve a kezemet.
- Yapp. Teljesen. –vigyorgott. Kétkedve néztem rá, nem értettem mitől ilyen boldog.
- Mond csak drága, szívtál? Ittál? Vagy mitől vagy ilyen happy?- kérdeztem.
- Nyugi, nem szedtem be semmit. –nevetett. – Csak láttam egy cikket.. –húzogatta a szemöldökét.
- Mi? Milyen cikket? –kérdeztem ijedten.
- Várjál, olvasom! –emelte fel a mutató ujját, majd a zsebéből előhalászta a telefonját. Pár percig nyomkodta azt, majd mikor megtalálta, hatalmas mosoly terült el az arcán. – „ Vajon a szószátyár Karácson Tamás, azaz elterjedt nevén, Fluor Tomi megtalálta a Nagy Ő-t? Minap egy olvasónk lencsevégre kapta az előadót, egy szórakozóhelyen egy gyönyörű lány társaságában. Láthatólag nagyon jól érezték magukat, ittak, mulattak a baráti körükkel, végül együtt távoztak a bárból. Ha igaz, ha nem, mi mindenesetre izgatottan várjuk a fejleményeket. Szurkolunk Fluornak!” – a cikk végére már nem bírt normálisan olvasni, annyira röhögött.
- Ezt nee.. ne csak ezt ne. –fogtam a fejemet. Hátramentem átöltözni, majd Lizával az oldalamon kitörtem az üzletből. Előkotortam a telefonomat a táskámból, majd tárcsáztam Tomit. – Láttad a cikket? –kérdeztem köszönés nélkül.
- Neked is szia. Milyen cikket? –kérdezte.
- Bocs, szia. –túrtam a hajamba idegesen. – Neten van egy cikk kettőnkről. A pénteki buliról. Lassan odáig fajul a dolog, hogy házasok vagyunk.
- Mi? Hol?
- Velvet. – olvastam el az oldal címét, amikor Liza az orrom alá dugta a telefonját.
- Intézkedem, majd hívlak. Csáó. –rakta le a telefont. Már csak ez hiányzott az életemből. Nem azért jöttem fel Pestre, hogy két tini sztárral találkozzak. Főképp nem, hogy összeboronáljanak velük. Épp hogy hazaértünk, amikor csörgött a telefonom. Anyu.
- Igen? –kérdeztem, miközben a cipőlevétellel szenvedtem. Liza csak röhögött azon, hogy ugrabugrálok.
- Mikor szeretted volna velünk közölni, hogy Fluorral jársz?- kérdezte számon kérő hangon. Már csak ez hiányzott. Sosem szerettem, ha bele szólnak az életembe. Még ha azok anyuék is voltak.
- Figyelj anyu, - kezdtem el a magyarázkodásba. – nem járok Tomival. –szögeztem le. – Bulizni voltunk és ott ismerkedtünk össze. Ennyi a nagy történet. –azt inkább kihagytam, hogy a „tanárom” öccse, majdnem megerőszakolt, és Tomi volt az, aki leszedte rólam. Még vagy húsz percig kellett győzködnöm őket, később apu is odatámolygott a telefonhoz, hogy semmi közöm Tomihoz. Apu sosem szerette a tini sztárokat. Mindig is féltett mindentől.Alig hogy leültem az ágyamra, ölemben a laptoppal, Adri tört be a szobámba:
- Mióta jársz te Tomikával?
- Már te is kezded? –nyafogva tettem arrébb a gépet.
- Igen, drága aranyom, mert mindig én tudok meg mindent utoljára. Na had halljam. Jársz Tomikával?- ült le elém.
- Erre a kérdésedre a válasz: egy böhöm nagy NEM.
- Csak hogy tudd, fél Pest erről beszél. Vagyis a tinik. Eléggé felkapott hír lett. –tájékoztatott.
- Aaaaaaaaaaaaaaaaa….- csapkodtam a fejem az ágyba. –Semmi közöm nincs Tomikához. Ez irritál. – a hiszti roham szélén álltam. Tanácsos volt ilyenkor csak ülni előttem, és végig hallgatni. Közbeszólni egyáltalán nem volt ajánlatos. Már egy órája fel alá járkáltam a magamét mondva, amikor egy újabb hívást kaptam:
- Gáz van. – hallottam meg Tomika ideges hangját. – Találkoznunk kell. Sürgős.