A forgatás és egy érzelgős éjszaka...

 (dal)

- Hogy mi van? Ezt ti sem gondolhattátok komolyan! ÉN?- mutogattam magamra. – Egyáltalán nem vagyok modell alkatú. Színészi pályától is messze vagyok. –tiltakoztam hevesen.
- Nyugi már. –állított le Krisztián. – Ha benne vagy, elmondom, mi lenne a feladatod.
- Először szeretném hallani a részleteket. – álltam előttük karba tett kezekkel. Krisztián nagy vonalakban elmesélte, miről is lenne szó. Kisebb hezitálás után ugyan, de rábólintottam. Így most itt állok az általam előállított ruhában, egy kiló sminkkel az arcomon és Krisztián utasításait hajtom végre. Volt ahol csak én voltam a főszerepben, de volt ahol Ő, vagy mindkettőnk. Ez ment két napon keresztül, épp Sopronban forgattunk, Krisztián szülővárosában, amikor a harmadik nap benyögték, hogy egy csókjelenet fog következni. – És ezt még is mikor óhajtottátok velem megosztani?- kérdeztem kiakadva. Ebből újabb vita kerekedett, mint oly sok a forgatási napok alatt. Berohantam az öltözőnek csúfolt helyiségbe. Teljesen hisztis picsaként viselkedtem. Szégyelltem a pofámat, de nagyon. Mindenki ezt hihette rólam. Hogy egy elkényeztetett kis senki vagyok vidékről. Negyed óra elteltével kopogtak az ajtón. – Jöhetsz. – szóltam ki, mire Krisztián kukucskált be az ajtón.
- Minden okés? Lenyugodtál? –ült le mellém a földre.
- Igen. Azt hiszem. –válaszoltam zavarodottan. – Bocsi a hiszti rohamért, csak alig 2 hónap alatt teljesen felfordult az életem. Új hely, új suli, új emberek. Ráadásul a karrierem is beindult. Kicsit sok ez nekem. –erőltettem magamra egy mosolyt.
- Megértem. – mosolygott rám együtt érzően. – Amikor én is felkerültem Pestre, nekem is új volt minden. De fél év után olyan volt, mintha egész életemben ott laktam volna. Persze hiányzik Sopron, de Pesten van az én helyem. – nem sokáig beszélgettünk, mert folytatni kellett a forgatást. Mély levegőt vettem, s odaálltam Krisztián elé.

- ÉÉÉS… FOROG!- kiáltotta az operatőr. Az arca közeledett felém. Nagyokat nyeltem, teljesen levert a víz, a gyomrom görcsben. Te jó ég, mi van velem?  Szája az enyémhez ért, de nem tartott tovább 15 másodpercnél. Zavarodottan, nagyokat nyelve kapkodtam a fejemet jobbra-balra. Úgy éreztem magam, mintha egy rossz rémálomból ébredtem volna föl. Ziháltam, mintha asztmás rohamom lett volna. A többi ember nem vette észre, szerencsémre Krisztián sem. Legbelül csalódott voltam, hogy ilyen hamar véget ért a pillanat. Nem tudtam, mi történik velem. Nem történhet meg...
Már csak egy jelenet volt hátra, amiben csak Ő és Szakos Krisztián, Delov Jávor szerepeltek. Nekem onnantól semmi dolgom nem volt. A forgatás éjjelig húzódott. Pár ember visszaindult Pestre, a családjához, de mi nagyon fáradtak voltunk, így elmentünk egy motelbe kivenni szobákat. Krisztián a szüleihez nem ment el, nem akart zavarkolódni, hiszen nagyon késő volt már. A recepciónál egy bácsi ült elbóbiskolva. A pultra kitett asztalon levő csengőt megkocogtatva, felriadt.
- Jó estét! Szeretnénk kivenni három szobát.
- Szép jó estét! Máris nézem, melyik szoba szabad. –lépett oda a számítógéphez. – Csak két szobánk üres. Holnap talán.. –kezdte el, de félbeszakították.
- Nekünk csak ma éjjelre kell. Elfogadjuk azt is. –mondta Krisztián. Két szoba? Én biztos nem fogok egy szobában aludni semelyikükkel. Mikor a lépcsőkön mentünk fel, hangot adtam a nem tetszésemnek.
- És azt elárulnátok, hogy én hol alszok? Mert, hogy veletek nem fogok, az is biztos.
- Nyugi már. Szakos és Jávor ellesznek egy szobában. Te meg kibírsz velem egy éjszakát. Úgy is egy személyes ágyas szobákat vettem ki. –nyugtatott le. Továbbra is mondtam volna a magamét, de nem tettem, hiszen mindenki fáradt volt már, ha tovább mondtam volna, valószínűleg az utcán találtam volna magamat. Odadobta Szakosnak a kulcsot, ők elindultak balra, mi meg jobbra. A szálló teljesen két végében kaptunk helyet.
- Ez ugye csak valami vicc? Azt mondtad egyszemélyes ágyak lesznek!- tátott szájjal mentem be a szobába. A szoba közepén egy bazi nagy franciaágy terpeszkedett, előtte egy tévé.
- Valószínűleg Szakosék szobája az. – vakargatta zavartan a tarkóját.
- Ezzel nem jutok előrébb. Én ugyan nem fogok egy ágyban aludni veled. Válassz. Föld vagy ágy? – fordultam felé összehúzott szemekkel. Legszívesebben üvöltöttem volna vele, vagy a hajamat téptem volna.
- Föld. – sóhajtott. Lepakoltam neki a párnákat, takarót, én meg mit sem törődve hogy ott van tőlem két méterre Krisztián, levetkőztem fehérneműre. Bevetődtem az ágyba, jól betakarózva.
- Jó éjszakát! – kapcsoltam le a villanyt, Ő csak meglepődötten szorongatta a táskáját. Fél óráig még biztosan mocorgott. Egész éjjel nem tudtam aludni. Csak forgolódtam. Hiányérzet, és bűntudat kerülgetett. – Krisz.. Krisztián! Nem jössz ide mellém? – kérdeztem suttogva. Nem válaszolt, így biztosra vettem, hogy már elaludt.
- Biztos vagy benne, hogy megosztod velem az ágyat? – mormogta.
- Ha nem lennék benne biztos, nem ajánlottam volna föl. De ha nem, hát nem.

Már majdnem sikerült elaludnom, amikor éreztem, hogy odafekszik mellém. Odafordultam felé.
- Hogy- hogy azt akartad, hogy idefeküdjek? – kérdezte pár perc múlva.
- Ne kérdezd. Mert nem tudok rá választ adni. Csak úgy éreztem így a helyes. –suttogtam. Nem válaszolt rá semmit, így én újból megpróbáltam elaludni, de megint megakadályozott benne.
- Miért vagy ilyen? –kérdezte.
- Milyen? - kérdeztem vissza.
- Ilyen flegma. Nem törődöm semmivel. Amikor az öltözőben beszélgettünk akkor egy kedves, aranyos, ám összetört lányt láttam, utána egyből flegmáztál mindenkivel, de főképp velem. – erre nem tudtam mit mondani.
- Mert.. – kerestem a szavakat.
- Mert?- kérdezett rá.
- Nehéz erről beszélnem.
- Nekem elmondhatod. Megbízhatsz bennem.
- De erről még nem beszéltem senkinek. Csak a családom, és a két legjobb barátnőm tudja. Régen.. régen volt egy szerelmem. Nagyon szerelmes voltam, de ő csak kihasznált. Nem szeretett, megcsalt, volt, amikor bepiálva jött el hozzánk, és erőszakoskodott velem. Azóta nem nagyon bízom meg a férfiakban. – csak felületesen meséltem el neki, hiszen történtek ennél durvábbak is. – De úgy látszik, a múlt megismétli önmagát.. – tettem hozzá motyogva, nem gondolkodva.
- Mi? Miről beszélsz? – ült fel hirtelen. – Ez a férfi nem normális, ugye nem bánt megint..?
- Semmi- semmi. Nem, ő börtönben van.
- Akkor kire gondoltál? Mondd el!
- Nem Krisztián!
- Lara! Az istenit! Lehet bántani fog, mondd már el ki az! Lehet tudok segíteni rajtad. –csattant föl. Nagyot nyelve kezdtem el mesélni neki:
- Ildi.. Ildi öccse. Még akkor volt ez, amikor felköltöztünk Pestre nem sokkal. Elmentünk bulizni, ott volt, és.. majdnem lefeküdtem vele, de aztán mégsem. Azóta folyton felbukkan a semmiből. Amikor nem számítok rá.
- Ezt kinek mondtad el eddig? –kérdezte suttogva.
- Senkinek. Csak te tudsz róla. Félek érted?! Attól, hogy nem számítok rá, elkap és.. – kezdtem el szipogni.
- Hé nyugi! –vont magához. – Vigyázok rád! – simogatta az arcomat. – Nem bánthat senki! –csókolt homlokon,mire a gyomrom görcsbe rándult. Egy részem megkönnyebbült, hogy elmondtam valakinek, de akkor is ott volt bennem a rettegés.. Krisztiánt szorítva sikerült csak elaludnom.